Hajtóvadászatok-Magyarországon

Hajtóvadászatok Magyarországon 1-2 Rész

A vaddisznó igen szapora vadfaj. Optimális körülmények között, az érett koca, akár 8-10 malacot is világra hozhat. Mivel természetes ellensége hazánkban nincs, intenzív vadászata hiányában, állomány létszáma rövid időn belül többszörösére duzzadna, ami óriási nyomást jelentene környezetére, nem is beszélve a mező és erdőgazdaságban, fokozottan jelentkező kártételéről.
A vaddisznóállomány létszámának apasztása, fontos vadgazdálkodási feladat, ezért novembertől kezdődően, a vadgazdálkodók, hajtó, illetve terelő vadászatokkal igyekeznek gátat szabni a túlszaporodásnak.
Magyarországon, a nagyvad társasvadászatát törvényi rendeletek szabályozzák. A vadászat kezdete előtti balesetvédelmi tájékoztatás és a hajtásirányokat jelölő térképek, fontos információkkal szolgálnak a vadászok számára. A tájékoztatónak tartalmaznia kell, a baleset esetén hívható telefonszámokat is. A vadász, a vadászaton csak érvényes fegyvertartási engedély, vadászjegy, illetve külföldiek esetén vadászati engedély birtokában vehet részt. Az alkoholt vagy más tudatmódosító szert fogyasztó egyént kizárják a vadászatból.
Az eligazítás során, a vadászat vezetője elmondja, hogy minden egyes vadászt, egy felvezető kísér majd a kijelölt lőálláshoz, ahol elmagyarázza a hajtás irányokat, megmutatja az engedélyezett és a tiltott lőirányokat. A vadász csak a lőállásban töltheti meg a fegyvert, melyet kizárólag a lövés leadása előtt hozhat tűzkész állapotba. A biztonság érdekében, gyakran a fák törzsén, jól látható jelzésekkel teszik egyértelművé a tiltott lőirányokat.
Felhívják a figyelmet, hogy messzire, előre az erdő sűrűjébe, vélt mozgásra tilos lövést tenni, hiszen ott, hajtók is mozoghatnak. A jól szervezett és fegyelmezetten haladó hajtósor szerepe, kulcsfontosságú a hajtóvadászat során. A sikeres vaddisznóhajtás nélkülözhetetlen résztvevői, a jól dolgozó hajtó ebek is. Hazánkban leginkább a különböző terrier fajtákat használják e célra, de szinte bármilyen, nem fajtatiszta kutya is használható, ha kistestű és fürge, valamint kellő vadászszenvedéllyel, kitartással és bátorsággal rendelkezik, ehhez a nem éppen veszélytelen feladathoz.
A vadászat vezetője ismerteti a lőhető vadfajokat. A hajtó illetve terelővadászatok „sztárja” természetesen a vaddisznó, melynek általában bármely korú és ivarú egyede, elejthető a vadászat során. Esetenként a házigazda kérheti a vadászoktól, a konda élén haladó, érett koca kíméletét.
A hajtóvadászatokon, a disznó mellett lőhetőek még, a nálunk fellelhető szőrmés ragadozó fajok közül: a róka és az arany sakál is.
Ha a területen, a túlszaporodott szarvas állomány létszámát is csökkenteni kell, a vadgazdálkodó, a hajtóvadászat helyett rendezhet, úgy nevezett terelővadászatot is. Ilyenkor a vaddisznó és a szőrmés ragadozók mellett, elejthető a szarvastarvad is, ám ebben az esetben a hajtó ebek használatát a törvény nem engedélyezi.
A dám és muflon tarvad is elejthető a terelővadászatok során. Indokolt esetben a házigazda engedélyezheti az őztarvad, vagyis a suta és a sutagida elejtését is. A sutavad kilövésére azonban csak akkor vállalkozzon a vadász, ha teljes bizonyossággal képes felismerni az állat ivarát. A bakok agancshullatása ugyanis, ezen téli időszakban kezdődik, a bakgida agancskezdeményét pedig, csak igen közelről lehet észrevenni.
A vadász, a hajtás végéig nem hagyhatja el a lőállását. Hajtás közben, egyedül nem indulhat a meglőtt vad felkutatására. Meg kell várnia felvezetőjét, akivel közösen kezdik meg a keresést.
A sűrűbe menekült, sebzett vad utánkeresését a hivatásos vadászok végzik. Mielőbb hozzá kell látni a lőtt vad zsigereléséhez, nehogy befülledjen az értékes vadhús. Az elejtett vadat, végül a gyülekezőhelyre szállítják, hogy a vadásznap záróakkordjaként, a hagyományok szerint, a teríték elkészítésével adják meg a vadnak kijáró végtisztességet.
A vadászok, a különböző kaliberű puskák széles skáláját használják a hajtóvadászatokon. Többségük előnyben részesíti, a nagyobb öbnagyságú fegyvereket és a nagy átütőerővel bíró, kevésbé expanzív lőszereket. A 7mm alatti kaliberek használatát a hajtóvadászatokon kerülni kell.
A céltávcsövek tekintetében, ha 80-100 méteren belüli távolságról van szó, a kisebb nagyítású, de széles látómezőt mutató távcsövek az ajánlatosak.
Ha a vadász a lőállásról nagyobb területet is belát és lehetősége van 100-150 méter, vagy akár távolabbra is lövést tenni, akkor érdemes nagyobb nagyítású távcsövet használni.
Még a hajtás megindulása előtt, feltétlenül le kell ellenőrizni, a céltávcső nagyításának optimális beállítását.
A hajtóvadászatokon mindig érdemes, kellően nagy mennyiségű munícióval megjelenni. A vadász, inkább hurcolja haza az el nem használt lőszereket, mint sem üres puskával szégyenkezve, tehetetlenül szemlélje, ahogy egy seregnyi disznó gúnyt űz belőle. A lőszerek, ne a hátizsák vagy a kabát belső zsebének mélyén lapuljanak, hanem legyenek gyorsan elérhető közelségben. Az előre teletöltött tartaléktár, jól jöhet a forró helyzetekben.
A hajtásban elsőként mozduló vad, általában a szarvas. Legtöbbször még a hajtó sor megindulása előtt, a járművek, kutyák és emberek távoli zajától megriadva, igyekszik kifelé törni a hajtásból. Magyarországon a hajtó és terelő vadászatokon, a szarvasbikát elejteni egyaránt tilos.
A terelések alkalmával, a szarvastarvad, tehát a tehén, ünő és borjú ugyan lőhető, de a rudli élén haladó vezértehenet és az őt követő borját kímélni ildomos. A vadász inkább a csapat vége felé sorjázók közül igyekezzen vámot szedni.
A szarvashoz hasonlóan az őz is, a disznónál jóval korábban fogja menekülőre a dolgot. A nőivarú egyedek ugyan lőhetők a terelővadászatokon, de a fák között cikázva menekülő őzsutát, a gyakorlatlan szemnek nem könnyű megkülönböztetni az agancs nélküli baktól. A vadász csak akkor tegyen lövést, ha biztos a dolgában.
A muflon esetében, a csigát viselő kosok nem, csak a juh, jerke és bárány lőhető a terelésen. A róka lőhető, bár sokan nem élnek a lehetőséggel, mert attól tartanak, hogy a lövés zaja, esetleg más irányba térítené a közeledő vaddisznókondát.
Egy eredményes vaddisznóhajtás stratégiájának kidolgozása, majd annak zökkenőmentes lebonyolítása, gondos előkészületeket, nagyfokú szaktudást és precizitást igényel a vadgazdálkodótól. A jól szervezett disznóhajtáson, a szervező házigazdának, a domborzati viszonyok, az uralkodó széljárás és a vad kedvelt váltóinak figyelembe vételével, úgy kell kijelölni a lőállásokat, hogy a balesetek lehetőségét nullára redukálja, miközben arra kell törekednie, hogy lehetőleg minden vadászvendég jusson lövési lehetőséghez, de legalább is lásson vadat. Ezután már csak a vadászszerencsén, no meg a vadászok lőtudásán múlik, hogy milyen is lesz az esti teríték.
A hajtásban menekülő, meglőtt disznó, néha egyáltalán nem jelzi a találatot. A téli időszakra kellőképpen felhízott vad oldalán, a megvastagodott zsírréteg, a becsapódást követően, gyakran szinte azonnal eltömíti a sebet és megakadályozza a vér gyors kiáramlását. Ilyenkor a lövedék okozta seb befelé, a hasüregbe vérzik. Így a disznó, az avaron hagyott vérnyomok hátrahagyása nélkül, villámgyorsan eltűnik a fák között és lehet, hogy csak jó pár száz méterrel odébb kezd majd, kifelé is vérezni. Ha a golyó nem érte a vitális szerveket, a sebzett akár több km-es távolságra is elmenekülhet. Ez esetben válik nélkülözhetetlenné, a kiváló orrú véreb munkája.