Nyár-a-vadászterületen-1-2

Nyár a vadászterületen 1-2 Rész

A májusban javában virágzó, hatalmas repcetáblákat, az őz szívesen választja nappali tartózkodó helyül. A végeláthatatlan hullámzó, sárga, gyakran derék magasságú növénytengerben, a vad, az óriási takarás miatt, jogosan érezheti magát nagy biztonságban. Ilyen körülmények között, még a leg élesebb szemű és nagy gyakorlattal rendelkező vadászoknak is, szinte lehetetlen feladat észrevenni és felismerni a rejtőzködő, lőhető bakot.
Az őz mellett, a vaddisznó és a szarvas is kedveli a repcetáblák nyújtotta biztonságot. A magas növényzet miatt, a disznó elejtésére nincs esély, de a kíváncsian kikandikáló szarvas fejek, néha lehetőséget kínálhatnak, egy-egy kilövésre. Ám a lövés leadása előtt, igen körültekintően kell eljárni, nehogy egy, már idei borját vezető tehén kerüljön terítékre. A tehenet, az ünőtől, jóval hosszabb feje és nagyobb fülei alapján lehet megkülönböztetni, ám ez igen nagy gyakorlatot kíván.
A nyári vadászatok legnagyobb részét, a vadkár elhárító vadászatok teszik ki, melyek során a vadászok, kilövésekkel igyekeznek távol tartani a vadat, a mezőgazdasági területektől. A napraforgóban, a legjelentősebb vadkárt, a szarvas okozza. Ezen időszakban, a vad legszívesebben, a tő végén található virágbimbót, vagyis a napraforgó leendő tányér részét harapja le. Így azon a tövön, már biztosan nem lesz betakarítható termés. Könnyen elképzelhető, milyen tetemes kárt képes okozni, egy 20-30 egyedből álló szarvasrudli, csupán egyetlen éjszaka alatt is, mire mind megtöltik a hasukat, az aprócska napraforgó virágbimbóval.
Az erdőhöz legközelebb eső részeken, az úgynevezett kiváltási zónában, még szembetűnőbb a károsítás mértéke.
A kukorica, az egyik leg vadkárosabb kultúrnövényünk. Közvetlenül a vetés után, a vaddisznó előszeretettel túrja ki a csávázott szemeket. Később, a növekedésnek indult növény zsenge leveleit, leginkább a szarvas, de az őz is szívesen rágja vissza.
A vadászoknak, nem sok esélyük van megvédeni azt a táblát, ahol az első sor kukoricát, közvetlenül az erdő szélére vetették. A vad, amint kilép az erdő biztonságából, máris bent van a kukorica takarásában. Így a vadásznak, csak nagyon rövid idő áll rendelkezésre az elbírálásra.
Jóval könnyebb a helyzete a vadgazdának abban az esetben, ha a kultúrnövénytábla és az erdő között, egy szélesebb út, vagy nyiladék húzódik. Ilyenkor, általában elegendő idő jut a mérlegelésre és sokkal könnyebb elkerülni, azt a vadászember számára szégyenletes hibát, hogy borjas tehén, vagy malacos koca kerüljön kilövésre.
Június elejére, a gímszarvasbikák, lassan az agancsfelrakás vége felé közelednek. Nagy mennyiségben fogyasztják ilyenkor a folyamathoz szükséges, ásványi anyagokban és fehérjében gazdag pillangósokat és fűféléket. Az idősebb bikák agancsnövekedése, az érzékeny barkatakaró alatt, pár héten belül leáll és a bika lassan hozzákezd az új agancs letisztításához, hogy a szeptemberi szarvasbőgés kezdetére, készen álljon lovagi fegyverzete.
A bakok, mind gyakrabban láthatók suta társaságában és a tesztoszteron szint emelkedésével, egyre fokozódik a territoriális viselkedésük. A hátra hagyott szagnyomokkal történő jelzés és a suta folyamatos kísérgetése, már egyértelműen az üzekedés kezdetét mutatja.
Július második felére, a sorra fogyatkozó gabonatáblák, mind több lehetőséget engednek, a kezdődő őznász megfigyelésére.
A bakok territóriumért folytatott versengése, egyre komolyabbá válik és a győztes, egyre elszántabban követi választott sutáját.
Egy nyári, kellemesen meleg, teliholdas éjszakán, a vaddisznó cserkelő, vagy lesvadászata, egyaránt nagyszerű vadászélmény. A sötétség leple alatt a vaddisznó, bátrabban mozog még a nyílt terepen is. Persze, az óvatos, idősebb és tapasztaltabb példányok, kerülik a túl világos, holdfényes részeket és igyekeznek mindvégig az árnyékban maradni. Azonban, a fiatalabb kocák, süldők, malacok általában gyanútlanul, a táplálékkeresésre összpontosítanak. Így, ha a vadász kellőképpen bírja az éjszakázást és képes elviselni a szúnyogok zaklatásait, joggal bízhat egy ízletes, nyári vaddisznópecsenyében.
A nyár, a róka számára is gazdag vadászterületet jelent. Rágcsálókban, kétéltűekben, puhatestűekben és rovarokban ilyenkor nincs hiány. A hajnali, vagy késő délutáni, esti időszakban, sokszor látható a ragadozó és bár a terület rókapopulációjának teljes kiirtása, egy vadász számára nem lehet cél, a kínálkozó alkalmat mégsem sem szabad elszalasztani, az állomány folyamatos apasztására és alacsony szinten tartására.
Az arany sakál, kitűnő alkalmazkodási képességének köszönhetően, sajnos egyre nagyobb teret hódit, a magyarországi vadászterületeken. Hazai állományuk folyamatos gyarapodásával párhuzamosan, évről évre növekszik kártétele, mind az apró, mind pedig a nagyvad állomány vonatkozásában. Rapszodikus mozgása, váltakozó előfordulása és óvatossága miatt, puskavégre kerítése, nem könnyű feladat. Ha a szerencse, nagy ritkán mégis lőtávolba hozza a terület főrablóját, a vadász nem hibázhat.
A magyarországi viszonyok között, az őz üzekedésének fő időszaka, jellemzően július utolsó és augusztus első hete közé tehető. A fajfenntartási ösztöntől vezérelt bakok, ideges kaparással, agancs dörzsöléssel és vizeletük szaganyagaival igyekeznek hírül adni, a terület feletti dominanciájukat.
Folyamatosan, az ivarzó suták szagát kutatva járják a területet, ahol a felvett friss csapát, vizslaként követik.