Dámvad-paradicsom-Magyarországon

Dámvad paradicsom Magyarországon 1-2 Rész

Napról-napra színesebbé válik az erdő növénytakarója és az érkező október, magával hozza a Gúthi erdő legszebb és legjobban várt ünnepét… a dámbarcogás időszakát.
A párzási időszak közeledtével, az egyre izgatottabbá váló dámbikák lassan megindulnak a megszokott barcogóhelyek felé. Közben folyamatosan vizsgálgatják a nőstények és a leendő vetélytársak hátrahagyott szagnyomait.
Mikor a bika rátalál, az általa optimálisnak vélt helyszínre, hozzákezd a barcogóteknő elkészítéséhez. Mellső lábaival kis mélyedést kapar a talajba, melyet igyekszik testnedvei illatanyagaival minél jobban megjelölni. Így nyilvánítja ki a kiválasztott barcogóhelyre vonatkozó területi igényét, illetve ezekkel a szaganyagokkal és hangjával próbálja majd magához csalogatni az ivarzó teheneket. Mikor a területét kellőképpen megjelölte és azt már a magáénak érzi, horkantásszerű torokhangon, barcogva hívja magához a párzásra hajlandóságot mutató nőstényeket.
A tehenek pedig, a természet parancsának, no meg a bikák hívó szavának engedelmeskedve, ugyancsak elindulnak a barcogóhelyek felé, hogy az ott összegyűlt bikák közül kiválasszák, a számukra legmegnyerőbb tulajdonságokkal rendelkező apajelölteket.
Az erejük teljében lévő nagy lapátosok, jellemzően a barcogóhely központi részét birtokolják, ezért a legtöbb tehén is, ezekre a belső részekre húzódik, ahol a legjobb adottságú bikák között válogathatnak. Minél megnyerőbb a bika hangja, külleme és viselkedése, annál több ivarzó tehén gyűlik köré.
A fiatalabb vagy gyengébb adottságú bikák, a barcogóhelyek széleire kényszerülnek, mert a korosabb és erősebb vetélytársaik kiszorítják őket a legelőnyösebb, belső helyekről.
Mivel az igazán frekventált barcogóhelyekre többszörös a túljelentkezés, a bikáknak gyakori összecsapások árán, újra és újra meg kell védeni, a már megszerzett pozíciójukat, a folyamatosan érkező betolakodókkal szemben. Először csak egymást méregetve, párhuzamosan ide-oda menetelnek, hogy felmérjék az erőviszonyokat. Ha egyikük sem hátrál meg, nagy vehemenciával csapnak össze, hogy harcban bizonyítsák rátermettségüket.
Az októberi párzási időszak, komoly fizikai megterhelést jelent a bika számára. A szinte szünet nélküli hangadás, a közelben lévő tehenek állandó ellenőrzése, illetve a párzásra kész nőstények borítása, már önmagában is rengeteg energiát emészt fel. Ám ehhez még vegyük hozzá, hogy a bikának folyamatosan meg kell őriznie, a barcogóhelye feletti uralmát. Ezért nem egyszer, vérre menő küzdelmeket kell vívnia, az azonos súlycsoportú ellenfelekkel. Ez a heteken át tartó, napi 24 órás, aktív viselkedés, a végsőkig próbára teszi a bika erőnlétét. Ráadásul még az elégetett kalóriákat sem pótolja, hiszen ezen időszakban, szinte egyáltalán nem táplálkozik. Ezért nem meglepő, hogy a barcogás végére, az aktívabb, domináns bikák, testtömegük akár egyharmadát is képesek elveszíteni. A párzásra kész tehenek a kiválasztott bika köré gyűlnek és körbe-körbe forogva engedik, hogy a bika szaglászva tüzetesen megvizsgálja őket.
Mikor a tehén készen áll a borításra, a farkát megemeli, oldalra tartja és hátsó lábaival kissé berogyaszt. Így ad szabad jelzést a bikának. Az októberi dámbarcogás, a Gúthi erdő legnagyobb eseménye. Egy hangos, szenvedélyes nászforgatag, melyben a bikákon eluralkodó fajfenntartási ösztön, felülír minden más, a vad számára egyébként igen fontos, viselkedési szabályt. Veszélyérzetük jelentősen lecsökken és figyelmüket szinte teljes mértékben az ivarzó nőstényekre és a párzási vetélkedésekre összpontosítják. Nem véletlen tehát, hogy a vadászok számára ez a legkedvezőbb időszak arra, hogy terítékre hozzák a legszebb, golyóra érett bikákat.
A feladat azonban nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. A bikák figyelmét ugyan leköti a barcogás, az udvarlás, vagy éppen a harc, mégis az orrukba csapódó emberszag hatására azonnal kereket oldanak. Arról nem is szólva, hogy a domináns, nagy bikákat szinte állandóan tarvadak sokasága veszi körül, melyek a párzási időszak alatt is megőrzik éberségüket és már messziről észreveszik, a nem kellő óvatossággal közeledő vadászokat. Nagy szerencséjük van a vadászoknak, ha sikerül viaskodó, vagy harcra készülődő bikákat megközelíteniük. Kedvező széljárásnál a vadászok egészen közelről bírálhatják el az agancsokat és ha a kísérővadász engedélyt ad a kilövésre, a vendégvadász megpróbálhatja terítékre hozni a kiszemelt bikát.
A legkedveltebb, úgy nevezett főbarcogó helyeken, a dámok nagy létszámban gyűlhetnek össze, a zajos októberi menyegzőre.
Az efféle frekventált helyek környékén, folyamatosan ki-be mozognak mind a bikák, mind a tarvadak, ami ugyancsak megnehezíti a vadászok számára az észrevétlen közelbe jutást.
Még a kiváló minőségű és nagy egyedsűrűségű Gúthi dámállomány esetében sem szabad azt gondolni, hogy minden bika elejthető, ami csak a vadászok elé kerül. Néha bizony több napos cserkelés és próbálkozás szükséges ahhoz, hogy megpillantsák a vadászvendég elképzeléseinek megfelelő, lőhető bikát. A hivatásos vadásznak gondosan mérlegelnie kell, mielőtt kiadja a lő parancsot. A jó adottságú fiatal és középkorú egyedek kímélete teszi lehetővé, hogy a bikák kellőképpen megöregedjenek és csak 10-11 éves korukban, a kulmináció csúcsán kerüljenek majd terítékre, amikor a legszebb és legérettebb agancsokat rakják, a vadászok és a vadgazdálkodó legnagyobb örömére.
A legfrekventáltabb barcogóhelyeken, akár száznál több dám is összegyűlhet, a java-barcogás idején. A nagy jövés-menés, kergetőzés, viaskodás és folyamatos hangzavar, valóban kivételes élményt jelenthet azon vadászok számára, akiknek még nem volt alkalmuk, szabad területen, ekkora egyedsűrűség mellett megtapasztalni, a természet eme látványos csodáját.
A laikusok azt hihetik, hogy ilyen körülmények között, gyerekjáték elejteni egy dámbikát. Csakhogy a hivatásos vadász számára koránt sem mindegy, hogy melyik bikát löveti meg a vadászvendéggel.
A nászforgatag kavalkádjából, azt a bikát kell kiválasztania, melynek kora és agancsa együttesen, szakmailag is indokolja a vad elejtését. Fontos szempont még, hogy a kiszemelt bika agancsformája és mérete, megfeleljen a vendégvadász elképzeléseinek is. Könnyen lehet, hogy csak a sokadik kísérletezésre sikerül megtalálni a megfelelő példányt, így a vadászoknak minden hajnalban és este, addig kell próbálkozniuk, míg fáradozásukat végre siker koronázza.
Egy főbarcogóhely domináns, nagy bikájának kilövését követően, szinte órákon belül egy újabb, kiváló képességű bika foglalja el, az elejtett vetélytárs, megüresedett helyét. Ezért a szakszemélyzet folyamatosan figyeli a legjobb helyeket, hogy naprakész információik legyenek, a legnagyobb agancsú bikák hollétéről.
Az októberi dámbikavadászat során, a vadászok többsége, általában a szimmetrikus, teli lapátú agancsokat viselő bikákat keresi. Szép számmal akadnak azonban olyanok is, akik a szabályos és megszokott formájú agancsokkal szemben, előnyben részesítik a rendellenes növekedésű, szokatlan formájú, esetleg az öregkori visszarakástól elváltozott, érett agancsokat.
A dám, kiváló alkalmazkodó képességének köszönhetően, napjainkra a világ számos pontján megtalálta, a számára kedvező élőhelyi feltételeket. A méltán nagy hírű Gúthi dámállomány, mégis egyedülállónak számít, a faj genetikai tulajdonságai szempontjából, hiszen sehol máshol nem található olyan minőségű populációt, mint itt. Persze az alkalmazkodó képesség és az előnyös élőhelyi tulajdonságok önmagukban nem lennének elegendőek, ha nem társulna hozzájuk, az itt tevékenykedő, kiváló vadgazdálkodási szakemberek elhivatott munkája. Első sorban nekik köszönhető, hogy ez a vadászterület adja a világ legtöbb aranyérmes dámtrófeáját.
A terület jó hírét pedig, évről évre tovább öregbítik azok a vadászvendégek is akik a legszebb dámtrófeáikat zsákmányolták itt, a páratlan Gúthi vadászterületen, a dámbikavadászok igazi paradicsomában.